Krízistanácsadás

Krízisintervenciós tanácsadás során célom segíteni a rendezett lelkiállapot mihamarabbi elérését, közvetlen segítséget kínálva a válsághelyzettel küzdőnek az egyensúly visszaállításához.



Milyen keretek mentén végzem?


Ez a tanácsadási forma rövid időtartamú, általában 4-5 találkozás során az adott probléma megoldására koncentrálunk.



Mi a krízis?krizis


A görög eredetű szó jelentése: „fordulat”, „válság”. A hangsúly a fordulóponton van: kiélezett, embert próbáló helyzetet, időszakot jelent, amelyben döntést kell hozni.

Krízisállapot, amikor valaki kénytelen olyan váratlan körülményekkel szembenézni, amelyek lelki egyensúlyát veszélyeztetik. Ennek fenyegető közelsége mindennél fontosabbá válik, ezeket a helyzeteket sem elkerülni, sem megoldani nem tudja szokásos problémamegoldó eszközeivel. A krízishelyzetben hozott döntés új eszközöket igényel, mert a már meglévő megoldási utak, módok nem elégségesek.

A véletlenszerű (akcidentális) kríziseket egy adott időpontban hirtelenül megjelenő sajátos életesemény váltja ki, megtalálhatóak benne a kudarc, a veszély és a veszteség jellegzetességei. Ilyenek például:

- munkanélküliség krízise, egzisztenciális krízis, teljesítmény és karrierkrízis (munkahelyi stressz, munkaalkoholizmus, munkahelyi pszichoterror, kiégettség);

- válási krízis;

- erőszakos cselekmény átélésének krízise;

- súlyos betegség krízise;

- szeretett személy elvesztésének krízise.

A fejlődési krízisek pedig olyan, viszonylag hosszabb időszakok, amelyek során az élet más szakaszaihoz képest gyorsabban jelennek meg változások.

Mindennek, ami növekszik, van egyfajta alapterve; meghatározott időben meg kell történnie bizonyos részek fejlődésének, majd végül ezek a részek egy működő egésszé állnak össze. A személyiség fejlődése előre meghatározott lépcsőfokokon halad keresztül, minden egyes újabb lépcsőfok a gyökeres nézőpontváltás miatt, potenciális válságforrás. Fejlődéslélektani értelemben a krízis itt inkább fordulópontot jelent; a fokozott sebezhetőség és a megnövekedett lehetőségek sorsdöntő időszakát jelenti.

A fejlődési krízisre példák:

- gyermekkor fejlődési krízisei, kamaszkori válságok (identitáskrízis, teljesítménykrízis, autoritáskrízis, szocális gátlás);

- fiatal felnőttkor krízisei (leválás a származási családról, munkába állás, párválasztás, családalapítás, első gyermek születése);

- életközép krízise;

- női és férfi szerepváltozásokból eredő krízisek;

- időskor krízise.

Mi jellemzi a krízisben lévő embert?

A krízisben lévő ember sajátos lelkiállapotba kerül, nem látja önmagát reálisan, gondolkodását, érzelmi megélését beszűkültség jellemzi. A történések felnagyítódnak, szorongás és veszélyérzet jelenik meg. Energiavesztett térbe kerül, önbizalma megrendül, spontaneitása eltűnik. Mivel a krízishelyzet megoldására nincs kidolgozott stratégiája, ez újabb kudarchoz, végül reményvesztettség érzéséhez vezethet.

Milyen megoldásai lehetnek egy krízishelyzetnek?


A krízis kétarcú: benne rejlik az intenzív fejlődés, egy fejlettebb egyensúlyi állapotnak a lehetősége, a küzdelem, a szenvedés árán („kreatív út”).

A másik lehetőség a tartósan hátrányos pozíció esélyét rejti, ilyenkor az egyensúlyba kerülés valamilyen diszfunkcionális működés árán valósul meg úgy mint, alkalmazkodási zavar, szorongásos zavarok, depresszív tünetek, és még sorolhatnánk.



Egyéni tanácsadás

Dinamikus és aktív segítő tevékenység az egyéni tanácsadás.


A középpontban a személyiség kibontatkoztatása áll, a hozzám forduló erőforrásait feltárom, és ezekre építem a tanácsadás folyamatát. Az egyes találkozások során a problémára fókuszálunk, a jelenre és realitáshangsúlyra építünk. Nem direkt tanácsok adása a cél, hanem a döntési képesség fejlesztése, információk adása és támogatás nyújtása.egyéni

Célom, hogy támogassam és fejlesszem a hozzám forduló szilárdságát és személyes autonómiáját.


Az egyénitanácsadás során a pszichológiai szempontból alapvetően egészséges személyeknek segítek problémáik megoldásában, döntésekben, a hangsúly nem a korrekciós tevékenységen van.



Miben nyújthatok segítséget az egyéni tanácsadás során?


Adott probléma összefüggéseinek felismerésében; a tudattalan akadályok tudatosításásában, új gondolatok, magatartásformák kibontásában és kibontakoztatásában.



Milyen keretek mentén végzem az egyéni tanácsadást?


Strukturált és időben korlátos munkamódszer jellemzi az egyéni tanácsadást. Ez rövid tanácsadás esetében általában 3-5, míg a hosszabb tanácsadás esetén maximum 10 találkozást jelent.




Autogén tréning (relaxáció)


Testünket-lelkünket rabságban tarthatja a szorongás, a belső feszültség, a rossz gondolatok. A túlpörgő, megzavart működés helyreállítását szolgálja az autogén tréning (relaxáció).
Ha elengedjük magunkat, feloldjuk a kötöttséget, jobban hozzáférünk belső lehetőségeinkhez, szabaddá válunk egy teljesebb, kiegyensúlyozottabb életre.relax
A relaxáció az egyik leghatékonyabb stresszkezelő módszer, saját erőnkből merít, saját aktivitásunkat használja fel.


Mire van szükség a módszer megtanulásához?


A technika elsajátításához 12 alkalomra van szükség; a hetente egyszeri közös gyakorlás és élményfeldolgozó beszélgetés mellett szükséges a napi önálló gyakorlás és ennek naplószerű vezetése.

Az egyes gyakorlatoknál kérdésekkel, asszociációkkal segítem a közös élményfeldolgozást, melyek révén mélyül az önismeret; a tréningező egyre jobban képessé válhat arra, hogy ő fejtse meg és értelmezze testének üzeneteit ésérzéseit.
A megfelelő mennyiségű gyakorlás mindenkinél meghozza a kellő eredményt, nem személyiségvonás függvénye az eredményesség (néhány ritka esetben ellenjavallt csak a módszer alkalmazása). A módszer elsajátítása után egyedül is, szabadon és önállóan alkalmazható.


Milyen célkitűzéssel dolgozunk az autogén tréning során?



A célkitűzést mindig a felépülés, az egészségessé válás, a kibontakozás, a testi-lelki-szellemi harmóniára való törekvés mentén határozzuk meg, és nem tünet-, vagy betegséghiányként. A stresszoldásán túl alkalmas pszichoszomatikus betegségek tüneteinek enyhítésére, hatékony alvászavar, pánikbetegség esetén is. Használhatjuk pihenésre, felüdülésre, segítségül hívhatjuk hétköznapi helyzetekben is (pl. vizsgadrukk).


Mi a működésének elve?



A rendszeresen, tréningszerűen végzett gyakorlatokkal a testi működések tudatosulnak, harmonizálódnak, létrehozzuk a pszichés és testi ellazultságot. Az alvás határán lévő relaxált állapotban befolyásolni tudjuk testünk önszabályozó rendszerét. Ezáltal csökken a szorongás, oldódik a feszültség, stabilizálódik a vegetatív működés; megtanítjuk autonóm idegrendszerünket ellazítani.




Belső képekkel való munka



belso1Mit jelent a belső képekkel való munka?



Mélyen relaxált (módosult tudatállapotban) képzeletünk „belső vetítővásznát” használva jelenítünk meg tematikus belső képeket; imaginálunk.

A hívó képek mindig tudattalan tartalmak szimbolikus megjelenítői. A szimbolikus képek hívása segít felszínre hozni a segítségért forduló lelke mélyén rejlő problémák feltárását, majd ezek feldolgozását.
A képhívás után, már éber tudatállapotban közösen feldolgozzuk az élményeket, tudatos szinten rögzítjük.


Min alapul ez a módszer?


belsoA módszer előfeltevése szerint gondolkodásunkat, érzéseinket és viselkedésünket jelentősen meghatározza a tudattalan is, nem kizárólag tudatos lények vagyunk.

A tudattalan tartalmazza a tudatos én számára nem hozzáférhető ösztönös késztetéseket, vágyakat, érzelmeket, indulatokat és emlékeket.

A tudatosságunk fő eszköze a racionális, logikus gondolkodás és a beszéd, a tudattalan működésmódja irracionális, kifejezésmódja pedig nem a nyelv és a szó, hanem a nyelvnél sokkal ősibb kép.




Milyen estekben ajánlatos?



Ezzel a módszerrel a legkülönfélébb pszichés problémák, illetve testi (pszichoszomatikus) tünetek kezelhetőek. (Hasonlóan az autogén tréninghez csak néhány ritka esetben ellenjavallt.)